A Pozsonyi út eme barátságos kis beülősében többször is megfordultam már idén. Egy barátnőm vitt el ide először, akivel még annak idején a reggelizős szeánszokba kezdtünk.
A Briós utcafronti ablakain át belesve, az embernek még fogalma sincs róla mekkora sürgés-forgás lehet odabenn. Aztán belép és elé tárul egy sarki szeglet, ahonnan frissen főtt kávé és omlett illat árad mindenfelé. A pultban sütemények, a falakon képek és a kínálat.
Ülni szinte bárhová lehet, annyi szék sorakozik a vendégeknek. Akár az ablak mellett, akár az emelet egy-egy eldugott kis zugában, jó időben pedig, kint is megreggelizhetsz.
Szerencsémre nekem mindhárom helyen volt már alkalmam falatozni vagy épp kávét szürcsölni, így biztos forrásból állítom, a hangulata mindegyiknek fenomenális.
Baráti beszélgetésekre az emeletet, míg a nyüzsgésre vágyóknak a földszintet vagy a kiülős részt ajánlanám, ki milyen hangulatban érkezik éppen.
A kiszolgálás gyors és barátságos, érkezz akár nyitásra, akár csúcsidőben, itt mindig tárt karokkal fognak várni.
A kiszolgálás gyors és barátságos, érkezz akár nyitásra, akár csúcsidőben, itt mindig tárt karokkal fognak várni.
Emlékszem, egyszer pont egy hajnali fotózás után keveredtem be a Briósba. Álltunk fent a Citadellán, fotóztam a napfelkeltét és 6 óra magasságában azon kezdtem agyalni, hogy miután megküzdve a természet erőivel és a meteorológusok jósolta esővel, illene egy jó reggelivel zárni ezt a mozgalmas hajnalt. Így keveredtünk be ismét a Briósba, ami amellett, hogy számunkra ideális időben nyitott (7:30), már a startkor is hatalmas élettel volt tele. Bevált emeleti helyemre leülve, alig tudtam betelni az étlap nyújtotta ízekkel. Rengeteg-féle tojásos finomság, szendvicsek, sütemények, kávék, és hol van még az ebédidő? Hiszen a Briósban életében az ebéd is központi szerepet játszik. Ízvilágra a francia és olasz vonalat követik, az étlap mégis közérthető, a felszolgálók pedig bármilyen kérdésedre szívesen válaszolnak, legyen az bármennyire is megveszekedett. Abból pedig köztudomású, hogy nálunk mindig akad egy pár. Megpróbálhatsz belekérdezni a kávékba vagy a reggeli turmixokba, de bármilyen keresztkérdésre is készülsz, ők már felkészültek rá a jó válasszal. :)
Tojásrajongó lévén, a választásom egy jóféle rántottára esett, mellé egy kiadós mézeskalácsos kávéval és egy mangópürés reggeli itallal, ami maga volt a mennyország! Azért persze a másik tányér kínálata sem volt piskóta azzal a fenséges, zöldségekkel töltött omlettel.. hmmm.... :)
Ja igen, s ha már említettem, hogy a Briósban semmi sem lehetetlen, "gyereknap" lévén - bár ebből azért már jócskán kinőttünk -, előálltunk egy olyan extra kéréssel, hogy nem lehet-e esetleg, hogy a koffeinfüggőbbik oldalunkat egy méretesebb, sőt, ha lehet, akkor már inkább a legnagyobb bögréjükkel juttassák el a csúcsra? Cserfes "briós lányunk" persze mosolyogva jelezte, hogy meglátja mit tehet, mi pedig izgatottan vártuk, hogy vajon mennyire veszik majd odalent a humorunkat?
Kis idő elteltével megérkezett a reggeli, no meg a juice is, éés egy nem várt pillanatban befutottak a kávék is. No és a bögre... gyerekek... hát ha van valami, amire a legmerészebb álmunkban sem gondoltunk volna, akkor az a kávés bögre megjelenése volt, ugyanis nem csak a gyereknapi kívánságra voltak tekintettel a Briósban, hanem arra is, hogy tényleg gyereknap volt, és hogy ezt, akkor már illene stílusosan megünnepelni.
![]() |
| Dínós bögre omlettel |
Egy ilyen végtelen jókedvvel, humorral és kifogástalan kiszolgálással átitatott, amúgy is pazar reggeli után pedig, kinek ne indulna jól a napja? ;)
A Briós értékelése:
Kiszolgálás: 10/10
Elképesztő kérések megvalósítása: 10/10
Reggeli mosoly- és jókedvfaktor: 10/10
Reggelik ízvilága: 10/10
Kávék zamata -->
Dínós verzió: 5/5
Natúr verzió: 5/5 a Latte javára
A Briós a részünkről:
"Bárhol, bármikor!"
Briós
13. ker Budapest, Pozsonyi út 16.
Nyitva a hét minden napján:
7.30-20.00



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése