European gastro tour I. - Az Adria ízei

 Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az írás mellett enni is rettentően szeretek. S aki szeret írni és enni és néha még utazik is, azt bizony magával ragadják az élmények. Most sincs ez másként, hiszen épp Horvátországban szelem a habokat egy roppant jó társasággal.  A pöpec kis csapatot és a részvételt a VMG Yachting Kft.-nek köszönhetem, akik nélkül ez aligha jöhetett volna létre. 

 S hogy mi köze egy vitorlás csapatépítő túrának a blogom gasztrós profiljához? Pofonegyszerű: a hajón főzés és a kikötők apró városkáinak rejtélyes, helyi ízei. 

 Első bejegyzésemet már a premier kikötői vacsora megihlette, így most erről álljon itt pár magvas gondolat tőlem. 

 Otok Solta, ahol első este sikerült partot érnünk, egy falatnyi kis városka a horvát Adria szívében. Igazából pár száz méter sétával abszolválható az egész hely, így nem is bonyolódtunk komolyabb túrákba, csupán egy kis előjátékra jutott még idő a vacsora előtt.  

 A hely, ahova átgrasszáltunk, a Turanj Fish Meat Pizza nevet viselte. Nem mondom, hogy csak miattunk nyitottak ki, de azért benne volt a levegőben, hogy egy ilyen horderejű társaságért azért érdemes. 

 A terítés maga volt a matematikai activity, az meg, mire eljutottunk az igazi zacskós húslevesig, na az meg a másik. A horvát konyháról tudni kell, hogy a húsleveseik kb. olyan messze állnak a csirkétől és marhától, mint Makótól Jeruzsálem. :D Nem olyan faggyús, mint a mi jóféle Knorr és Maggi zacskós leveseink, de azért érezni rajtuk, hogy nem érte őket túl sok törődés. 

 A főétel azonban már maga a megváltás, igaz, a kiszolgálás tempója még Hussein Bolt-nak is csak egy kósza gondolat, vagy még annyi sem lenne. A horvátok alapvetően nem sietnek, legalábbis, ha kiszolgálásról van szó, nem kapkodó idegbetegek. Viszont roppant udvariasak és "megfontoltak", ha rendelés felvételről van szó.  Amit már így a többszöri horvát vendégszeretetbe való belekóstolás után bizton állíthatok, hogy az éhhalál küszöbén már senkinek se jusson eszébe beülni egy étterembe, mert onnan mire eljutsz a rendelésfelvétel, szomjoltás, előétel, főétel, kihaltunk fázisig, hajlamos leszel rá, hogy már egy falat kenyérrel is beérd, az úgy meg már az illúziórombolás magasiskolája. Szerintem. 

 Visszatérve a felhozatalhoz, ha már tengerpart, akkor hal. Ha hal, akkor pedig legyen sok és még több, amiből választhatunk. Az étlap egész jól hangzik, nekem pedig csak egy vágyam van, ami némi scampi-ban merül ki. És végül akad is az étlapon, amit természetesen megfejelek egy tányér "hús"levessel is.  

 A legendás horvát húslevesre több sort már nem fecsérelnék, a rákom viszont igazán mennyei lett. Igaz, ilyen drágán még az életben nem ettem olyat, amitől éhesebb maradtam, mint voltam, de a látvány végül is magáért beszélt, és az ugye benne van a pakliban a beach-en, hogy nem egy laktató adag pörkölt vagy babgulyás kerül majd terítékre. Viszont, szerencsémre póttervként akadt némi desszert is, de még mielőtt igazán rácuppanhatnék, jön a dobbantás, a ZS terv, az egyik vitorlás kolléga születésnapi apropója, amelyre gyorsan összerittyentenek odabenn egy palacsinta tortát. Na ezek után mondja valaki, hogy a horvátokban nincs vendégszeretet?! :)

Ráadásul a finom ételek mellé - a palacsinta íze is hajazott az ungharische verzióra - még a társaság is kifogástalan és a bevitt nevetés mennyisége amúgy is hizlal, szóval minden várakozással töltött percért érdemes volt kifizetni életem második legdrágább vacsoráját. 

 Respect a helynek és a társaságnak is, folytatás hamarosan következik...

  

Fotók forrása: Alley's Photography ©